„Amit nem vettünk észre, nem fogtunk fel, nem figyeltünk
meg, azt nem vehetjük tudomásul.”
(Nádas Péter)
Nagyon úgy tűnik, hogy újabb technológia lépték- és paradigmaváltás – ha úgy tetszik, forradalom – küszöbén állunk: a mesterséges intelligencia (MI) globális elterjedése valódi mérföldkő lehet az emberiség történetében. Hasonló változást hozhat, mint amit az ipari forradalom idején a tömeggyártás, korábban pedig a könyvnyomtatás elterjedése, vagy legutóbb az internet, az okostelefonok, majd a közösségi média térhódítása jelentett.
Úgy vált természetessé a mesterséges intelligencia használata a keresés, a képalkotás, az internetes társalgás, vagy éppen a pszichológia területén, mint ahogy a 2010-es években szinte észrevétlenül kezdtük el a mobiltelefonunkat használni nagyjából mindenre, a szöveges kommunikációtól a podcasthallgatáson át egészen a mozgóképes tartalomfogyasztásig. A desktop másodlagossá vált, nincs tévé, vagy ha van is, egyre ritkábban, a tévénézés eseményszámba megy, akár egy filmvetítés. Az uralkodó befogadói távolság néhány centiméter, az interfész a hat és fél hüvelykes képernyő lett.
A Chat GPT, DALL-E, Gemini, Midjourney, Firefly és más, hasonlóan misztikusan hangzó elnevezések mögött egy teljesen új felhasználási terület húzódik annak minden veszélyével és lehetőségével, amelynek szabályait egyelőre még csupán felületesen ismerjük. A mesterséges intelligencián alapuló generatív eszközök új horizontot nyitnak az információhoz való hozzáférésben, a kommunikációban, a művészi önkifejezésben. De az MI segítségével történő alkotás még nevezhető-e egyáltalán önkifejezésnek? Vagy ez már egy másfajta, irányított kifejeződés, valamiféle autokollektív művészet?
Mintha egy rohanó vonat ablakából szemlélnénk a tájat – szédítő érzés megpróbálni lépést tartani az MI fejlődésével. És ha mindez részlegesen sikerülhet is, a maga teljességében lehetetlenség megragadni és lekövetni a változás minden apró részletét. Mire felfoghatnánk, mi történik odakint, a táj tovatűnik, a jelenet, amely futtában bontakozott ki, máris elillan.
Csakhogy a fenti kép mégsem stimmel egészen, legalábbis ami a befogadói pozíciót, a viszonyokat és tehetetlenségünket illeti. Ugyanis a haladás hozzánk képest történik. Mi egy helyben állunk, és látjuk elrobogni a kortárs kibervalóságot. És bár nincs esélyünk lépést tartani vele, megpróbálhatunk a nyomába eredni – megpróbálhatjuk legalább megérteni, mi hajtja, mi viszi előre ezt az egyszerre lenyűgöző, mégis baljós járművet.
A legradikálisabb változást talán a vizuális kultúra területén hozta az MI. A generatív eljárások széles körű elterjedése forradalmasította a képalkotást, hatással volt a nézői tekintetre és az alkotói képzeletre egyaránt. Hogy némileg érzékeltessük a változás ütemét: 2024-ben naponta körülbelül 34 millió MI-generált kép készült.1 Befogadhatatlan és felfoghatatlan mennyiség. És a képek előállításának minden eddiginél egyszerűbb módja soha nem látott kihívások elé állítja a fotós szakmát, a képekkel dolgozó szakembereket, művészeket és az „ártatlan” befogadót egyaránt.
Az MI-optimizmus és az MI-től való rettegés indexe annak függvényében változik, hogy kit, mikor és pontosan miről kérdezünk meg. A reakciók hevességén nem érdemes csodálkozni, hiszen a szöveg- és képalkotás módjával együtt maga a vizuális és szöveges kultúra alakul át, egy ilyen változásra pedig a társadalom érthető okokból érzékenyen reagál.
A tavaly elhunyt jeles esztéta, György Péter szerint, aki a Gutenberg-galaxis, vagyis az írás kultúráját kikezdő internet kapcsán beszél erről, ilyenkor kétféle attitűd jellemző: a „technokrata álhiggadtság”, illetve a „nosztalgia (hisztéria)”.2 Mindkettő veszélyes, állítja, és szélsőséges reakciók helyett a szenvtelen elemzői nézőpontot javasolja.
A magyar társadalom megosztott és érezhetően bizonytalan. Egy kutatás szerint3 a többség inkább tart az MI hosszú távú hatásaitól. A megkérdezettek 59%-a véli úgy, hogy a jövőben elveszíthetjük a kontrollt a gépek fölött, míg alig több mint az emberek harmada (36,5%) optimista.
A művészet vonatkozásában sem jobb a helyzet: a magyarok 58%-a tart attól, hogy az MI hatására csökkeni fog a kulturális tartalmak színvonala. Mindeközben a humán kultúra protekcionizmusára is volna igény, a nagy többség (85%) az MI termékeivel szemben jobban védené az ember alkotta műveket. És míg a legtöbb szakterület esetén – pl. informatika, gazdaság, jog, rendvédelem – lehetőségként tekintenek rá, addig a művészet kapcsán inkább veszélynek látják a mesterséges intelligenciát.
2022-ben nagy visszhangot keltett a hír, hogy Colorado állam egyik képzőművészeti versenyén egy MI-generált kép nyerte el a fődíjat.4 2023-ban tizenötezer író tiltakozott, amiért a beleegyezésük nélkül használták fel a műveiket MI-modellek betanításához.5 Szintén 2023-ban a legnagyobb techcégek vezetői és véleményformálói – beleértve Elon Muskot vagy éppen Steve Wozniak Apple-társalapítót – szorgalmazták nyílt levélben a mesterségesintelligencia-fejlesztések felfüggesztését, mivel az egyre fokozódó verseny és a szabályozatlan viszonyok miatt a technológia veszélyessé és kontrollálhatatlanná válhat.6
Készült már MI-trailer mozifilmhez,7 vezette MI-sláger a Spotify magyar toplistáját,8 legutóbb pedig az amerikai Billboard slágerlista élén kötött ki egy mesterséges intelligenciával készített country dal.9 Magyarországon Vámos Miklós jóvoltából már 2023-ban jelent meg mesekönyv (és azóta vélhetően már sok-sok könyv) MI által tervezett borítóval,10 részben MI-vel írt verseskötet,11 rengeteg videoklip, de 2024-ben hazai rendezésű MI-filmfesztiválra is sor került.12
A változás olyan gyors, olyan hirtelen megy végbe, hogy alig hiszünk a szemünknek, és valóban, egyre kevésbé hihetünk, a manipuláció, a videókkal, szövegekkel való visszaélés általánossá vált, az álhírek illusztrálása ál-fényképekkel mindennapos.
Mindez nem csupán technológiai, hanem szakmai kérdés is. Sokan joggal féltik a munkahelyüket, és már a saját bőrükön érzik az MI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. A fotográfusok nagy többsége az alkotói projektek mellett alkalmazott fotósként is dolgozik, és a kereskedelmi munkák csökkenése hatással lehet a hazai fényképész szakma jövőjére. De még ha a megrendelések száma le is csökken, és az alacsonyabb hozzáadott értékű szakmunkák egy részét automatizálhatja is az MI, az egyedi látásmódot, a művészi víziót már kevésbé. Vagy mégis?
Az esszéket, költeményeket, zsánerszövegeket jegyző13 MI lassan a szépírók terrénumát fenyegeti. És ez a tendencia nem csupán az irodalomban érvényesül. Valami jóvátehetetlenül megváltozott, a szerző pozíciója megrendülni látszik. Mintha az MI a művészet esszenciájával babrálna.
„Hosszú távon azonban egyetlenegy munkahely sem
lehet biztonságban az automatizálástól.
Még a művészek is jobban teszik, ha résen vannak.”
(Yuval Noah Harari)
Fotósok, nemzetközi térben alkotó médiaművészek körében jellemző megfejtés, hogy a fotográfia az MI jelentette kiterjesztett lehetőségekkel egy újfajta, kollektív alkotói hozzáállást feltételez. Sarp Kerem Yavuz török művész, MI-fotós szerint például inkább filmrendezőként érdemes saját magukra tekinteni, mintsem magányos alkotóként. Szerinte, ahogy egy film elkészítése során sem kérdőjeleződik meg a rendező szerzői mivolta, úgy a mesterséges intelligenciával generált fotók esetében sem kellene, hogy ez megtörténjen.14 „Mint egy kertet, úgy gondozzuk majd talán az alkotás világát, mint egy rendező a színészeit, úgy instruáljuk majd karaktereinket” – mondja ugyanerről, a témába vágó esszéjében Kellerwessel Klaus Merítés-díjas fiatal költő.15
Csepeli György szociológus szerint a mesterséges intelligencia nem helyettesítheti az alkotót, mivel nem rendelkezik művészi értelemben vett teremtő erővel.16 Nádas Péter az absztrakciós képességet hiányolja: „Nagy kérdés, hogy [...] képes-e absztrakt gondolkodásra. Valószínűleg nem, legfeljebb mesterségesen visszahányja a sokféle egyénit.”17 Csepeli az improvizációval hozza összefüggésbe az MI-t, amely a művész számára egyfajta ötletgéppé válhat: kísérletezik, „verziózik”, az ihletett állapot elérésének folyamatát lerövidíti, annak terhétől megszabadítja az alkotót. (Érdekesség, hogy ezt a fajta hatékony, ember-MI kooperációt prognosztizálja könyvében az izraeli sztártörténész, Harari is.18)
De mi van akkor, ha ezzel a gesztus válik súlytalanná? Talán éppen ez a mesterséges intervenció öli ki a csodát, kompromittálja a teremtés alkímiáját. Hisz az odáig vezető út is ugyanúgy hozzátartozik egy alkotás egészéhez, a létrehozás módja gyakran a mű elsődleges kontextusa, illetve szubtextusa.
Mindeközben az MI rácáfolni látszik a visszafogott elvárásokra, teljesítményével mintha ellenállna a megengedőbb olvasatoknak. Hiszen a különféle verziókat gyártani képes szöveg- és képmanipulációs eszközöknél, szimpla inspirációs automatánál már rég többről van szó. Az MI slágereket szerez, díjakat nyer, sosemvolt történéseket dokumentál. Nem véletlen, hogy sokan fenyegetésként tekintenek rá.19
A veszélyeztetett művészet mítoszát az olyan, kissé szenzációhajhász – vagy épp ellenkezőleg, inkább konzervatív – becsléseken alapuló vélekedések is erősítik, mint például az, hogy egyes kutatók szerint a mesterséges intelligencia akár már 2030-ra írhat bestsellert20 (egy 2018-as jóslat még csak 2049-re saccolta ugyanezt21). Ha a fényképezést vesszük, az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy a fotográfia hagyományos kategóriája átalakul, szerkezete fellazul, és bizonyos művek esetében érdemesebb lesz generatív vegyes technikáról vagy újmédia-művészetről beszélni. (A klasszikus fotográfiaképzés mellett egyre több intézményben lehet médiadizájn szakra is jelentkezni, amely az újmédia és a digitális művészet illékony határait keretezi újra.)
A szemünk láttára kibontakozó, mesterségesen kézműves, hibrid modellben sokkal inkább mint kurátorok, rendezők, szerkesztők, vágók – vagy az amerikai sorozatgyártás mintájára egy produkció fejlesztéséért és megvalósításáért felelős kreátorként, showrunnerként – működhetünk; a létrehozás aktusa többé nem kizárólagosan a művésztől függ, ám az alkotás egésze, a folyamat az ő kezében fut össze, vízióval – ihlettel, elképzeléssel, intuícióval – továbbra is ő rendelkezik.
„Az MI valószínűleg vagy a legjobb,
vagy a legrosszabb dolog, ami
az emberiséggel történhet.”
(Elon Musk)
A fotográfia megjelenését kísérő pánikot gyakran állítják párhuzamba a jelenlegi közhangulattal. „Mától a festészet halott” – mondta az első dagerrotípiát látva Paul Delaroche francia festő 1839-ben,22 ehhez képest a festészet és a képzőművészet azóta is, köszöni szépen, jól van. De míg a fényképezés a realista zsánerfestészettel szemben kínált egy jóval kisebb energiabefektetéssel és anyagi ráfordítással járó alternatívát, addig az MI esetében a mű lényege, az alkotás érvényessége és a művész-szerző pozíciója kérdőjeleződik meg.
A fotográfusoknak mindig is lépést kellett tartaniuk a technológia fejlődésével. Előbb a nagy, statikus fényképezőgépekről át kellett térniük a rövidebb expozíciós idővel működő, kompaktabb eszközre, az analóg technológiáról a digitálisra, a fotólabor használata helyett a szoftveres retusálásra, reagálniuk kellett a kamerás mobiltelefonok vagy éppen a dróntechnológia jelentette kihívásokra (bár rendkívül niche terület, de egyre ritkább az olyan esküvő, ahol ne készülne néhány drónfelvétel), újabban pedig megjelent a generatív MI, amely szöveges parancsok, úgynevezett promptok alapján fényképminőségű képeket hoz létre.
Felmerül a kérdés: egy olyan – André Bazin nyomán23 – ontológiailag realista művészeti forma, mint a fotográfia, amelyet a rögzítés, a valóság megörökítésének mélyen emberi vágya hívott életre, mennyiben lesz képes autonóm műalkotásokként elfogadni az MI közreműködésével készített fényképeket? Hiszen egy definitív tényező, a fény anyagi lenyomatának jelenléte itt már nincs meg, egyszerűen hiányzik. Helyette mesterségesen generált és történetileg determinált alakzatok vannak, hasonlatosság van, kiszámított és elvégzett korrekciók vannak. A fényképezés és úgy általában a művészet eredendő humánumából fakadó ősi kulturális reflexek lépnek működésbe, amikor az emberek elutasítják ezen eszközök használatát. Függetlenül attól, hogy ezek mennyiben jogos ellenérzések vagy fenntartások, mindenképp érvényesek, vagy legalábbis érvényesülnek abban az értelemben, hogy emberek egy széles köre érzi igaznak és helyénvalónak őket.
A valósággal való intim viszony megszűnése, a valóságtól való elszakítottság vajon inflálja, valódi értékeitől megfosztja a fotográfiát – vagy épp ellenkezőleg? Mi van, ha az MI nem beszűkíti, hanem kitágítja az alkotás horizontját? Ha ironikus tükörként, transzformatív kritikai eszközként működik? Ha az alkotás kiüresedését, az állandó exponálási kényszert karikírozza? Vagy ha önmaga kifordított másaként köszön vissza? Felszabadíthatja-e az MI a művészi tekintetet?
A mesterséges és a hagyományos megkülönböztetése, tetten érni a generatív részvételt a művészi produktumban a sötét gyanakvás, az ádáz nyomozás helyett egy merőben újfajta, jóval önfeledtebb befogadói élményhez vezethet, amelynek lényege a játék, a felfedezés. A nézőt mélyebb bevonódásra késztetheti, közelebb juthat a kép eredetéhez, megpróbálhatja visszafejteni a szerzői szándékot, mint egy konceptuális műalkotás esetén.
Az MI nem csupán alakíthatja, de átalakíthatja, teljesen felforgathatja a képeket: elrejthet, álcázhat, becsaphat, vagy leleplezheti önmagát. Ahogy az internet és az okoseszközök elterjedése hatással volt az oktatásra, és ennek nyomán megjelent az edutainment – vagy, ahogy György Péter fogalmazott, a meggyőzés helyét átvette a csábítás logikája24 –, úgy hozhat el rafináltabb alkotói és interaktívabb befogadói gyakorlatokat az MI használata.
De vajon az új időknek új – generatív – dalai képesek lesznek-e ellentartani a spektakuláris logikának?25 Az MI művészet lehet-e több, mint a termelési viszonyokat elrejtő, elkendőző látványosság? Formális keret, amely, miközben magasművészetnek hazudja magát, valójában önnön ürességét próbálja meg elleplezni, a háttérben pedig alárendelődik a Szilícium-völgy érdekeinek? Reflexióra, kritikára késztet, vagy ellenkezőleg: felfüggeszti, netán megfejthetetlensége, technikai bravúrjai és enigmatikussága révén egyenesen felszámolja a kritikai nézőpontot?
A legújabb MI alkotások a fentiek mellett számos további kérdést vetnek fel, és ha megnyugtató válaszokat egyelőre nem is, a további gondolkodásra, töprengésre és diszkusszióra elegendő muníciót kínálnak. Egy diagnosztikai elemzést, legalábbis e tekintetben, mindannyiunk számára érdemes lefuttatni.
1 https://journal.everypixel.com/ai-image-statistics
2 György Péter: Digitális Éden. Magvető Könyvkiadó, 1998. 222–223.
3 https://itki.uni-nke.hu/hirek/2025/01/29/mitgondolnak-a-magyarok-amesterseges- intelligenciarol-kutatasi-jelentes
4 https://24.hu/tech/2022/09/05/mesterseges-intelligencia-altal-generalt-kep-muveszeti-verseny-digitalis-alkotas/
5 https://actionnetwork.org/petitions/autors-guild-open-letter-to-generative-ai-leaders
6 https://hu.euronews.com/2023/03/30/a-mesterseges-intelligencia-fejlesztesenek-felfuggeszteset- kovetlik-tech-cegek-vezetoi
7 https://24.hu/tudmany/2016/09/01/filmelozetest-keszitett-egy-robot/-story-submissions-closed
8 https://telex.hu/after/2025/04/04/mesterseges-intelligencia-dal-spotify-viral-50
9 https://nypost.com/2025/11/14/entertainment/thatbreaking-rust-song-topping-the-billboard-countrycharts-its-ai-generated/
10 https://litera.hu/hirek/mesterseges-intelligencia-illusztralta-vamos-miklos-uj-konyvet.html
11 https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/balasko-akos-a-perceptron-gyermekei-reszlet.html
12 https://welovebudapest.com/program/the-ai-film-festival-2024/
13 https://www.buzzfeednews.com/article/pranavdixit/clarkes-world-sci-fi-magazine-ai
14 https://amu.hvg.hu/2024/09 /02/az-ai-hasznalja-a-muveszt-vagy-a-muvesz -az-ai-t/
15 https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/angyal-a-gepbena-mesterseges-intelligenciaveszelyei-es-lehetosegei-az-irodalomban.html
16 Csepeli György: Ember 2.0 - a mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásai. Kossuth, 2020. 87–88.
17 https://atlatszo.hu/kult/2024/09/14/nadas-peter-planetarishipokrizis/
18 Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra, ford. Torma Péter. Centrál Kiadói Csoport, 2019.
19 https://www.oxford-aiethics.ox.ac.uk/ai-threat-humancreativity
20 Szertics Gergely: MI lesz velünk?!– Talán rossztól félünk... és talán nem remélünk eléggé..., Partvonal, 2024. 206–207.
21 https://www.weforum.org/stories/2018/03/timeline-of-creative-ai/
22 https://epa.oszk.hu/00800/00861/00071/pdf/EPA00861_aetas_2015-04_144-156.pdf
23 André Bazin: A fénykép ontológiája, ford. Ádám Péter, Baróti Dezső, Brencsán János, Erdélyi Z. Ágnes, Hollós Adrienne, Örkényi Zsuzsa = Mi a film?, szerk. Zalán Vince, Osiris Kiadó, 1995, 16–23., http://intermedia.c3.hu/mszovgy1/bazin.htm
24 György Péter, Digitális Éden, Magvető Könyvkiadó, 1998, 228.
25 Guy Debord, A spektákulum társadalma, ford. Erhardt Miklós, Open Books, 2022.